Vízi pavilon a 2012-es világkiállításra

Tematikus vízi pavilonnal készül az osztrák Soma Architekten stúdió a 2012-es dél-koreai világkiállításra. Az Expo az "Ocean Imagination" címet viseli, így lehetőséget kínál a tervezőknek, hogy napjaink egyik legégetőbb problémájának, a víz és az ember kapcsolatának jegyében alkossanak.

Ellentmondásosak a régi-új ingatlan bérbeadással foglalkozó törvények

Megváltozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, mely kimondja: az ingatlan bérbeadásához nem kell vállalkozóvá válni.

Az ősz szépsége a veronikacserje

Egy különleges és nagyon szép örökzöld cserje, amely mint egy üde zöld puha párna ül kertünkben.

Bemutatkozik az Építészeti Fofográfusok Nyílt Társasága

Szeptember 6-án, hétfő délután 16 órakor Pálfy Sándor DLA tanészékvezető egyetemi tanár nyitja meg az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társaságának kiállítását a BME urbanisztikai tanszékén, a Központi épület 2. emeletén, a Szkéné Színház előtt. Kiállítók: B

Bélyegen Kázmér és Huba

A rajzfilmszereplők népszerűsítésében élen járó amerikai posta a Simpson-család után a gyerekek és felnőttek újabb kedvenceit adaptálta bélyegre. A 44 centes névértékű papírszeleteken Garfeld és Ubul, Kázmér és Huba, Dennis, a komisz, valamint két, itthon

Tokiói bank grafikus formákból

Divatos dresszt kap az angol fociválogatott

A szeptember 3-i, Bulgária elleni meccsre már az új focimezben vonul ki az angol válogatott. Az öltözéket Peter Saville designer tervezte, aki korábban a Joy Division lemezborítóinak művészeként vált híressé.

Pletykák, nemcsak a pletykákról!

Még most sem késő (ha eddig még nem tettük meg!), hogy nyaralni küldjük néhányukat. Teljesen költségmentes, és nagyon hálásak lesznek érte! Egyetlen egy fontos dolog, hogy ne a napon kezdjék az utószezoni üdülést.

Amit a kondenzációs kazánokról tudni kell

Sokszor hallhatjuk , laikusként , hogy a kondenzációs kazánok jobb teljesítményűek, mint a hagyományos típusok, ezért inkább ezeket szereltessük be otthonunkba. Azt azonban általában már nem magyarázzák el a szakemberek, hogy pontosan milyen is a kondenzá

Panelfestő pályázatot hirdet a Főtáv

Négyemeletes panelházak, valamint azok homlokzatának látványos, figyelemfelkeltő kifestését megálmodó képzőművészek pályázhatnak a Főtáv Zrt. fennállásának ötvenéves évfordulója alkalmából meghirdetett panelfestő pályázatára.

Libeskind tervezi a Kanadából kiutasított zsidók emlékművét

Kanada második világháborús szerepvállalásának egyik leginkább szégyenteljes epizódját idézi majd fel az az emlékmű, amelynek pályázatát nemrég nyerte meg a világhírű építész, Daniel Libeskind. 1939-ben a kilencszáz, a náci Németországból menekülő utast s

Korábbi hírek

Nemzetközi siker a magyar pavilon

A legsikeresebb nemzeti pavilonok közé sorolható a 12. Velencei Építészeti Biennálén a magyar pavilonban, amelyben Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcell BorderLINE Architecture című installációja látható. Az eseményekről beszámoló komolyabb külföldi f

A stílusos gyerekek Marc Jacobs-szal kezdik a sulit

Legalábbis az amerikai divattervező szerint érdemes célkeresztbe venni a fiatalabb korosztályt: az Egyesült Államok Marc Jacobs-márkaboltjaiban a tanévkezdésre megjelentek a Book Marc névre keresztelt termékcsoport tagjai. A lehető legátlagosabb formájú c

Szülővárosában dolgozhat a világ legismertebb építésznője

Élete első bagdadi megbízását kapta Zaha Hadid. A neves építésznő az iraki fővárosban született ugyan, de iskoláit már Nagy-Britanniában végezte, és azóta is Londonban él. Most az Iraki Nemzeti Bank kereste meg azzal: tervezzen új székházat.

Győrben keresi a Nyolcak elveszett remekműveit a WANTED kiállítás

A kiállítás ezúttal Győrben mutatja be a Nyolcak festőcsoport azon műveit, amelyekről van reprodukció.

Bepillantás a jövő autótervezésébe

A Mercedes-Benz a márka designjának jelenébe és jövőjébe enged bepillantást az Iparművészeti Múzeum kiállítása.

Banksy a maga módján emlékezik az olajkatasztrófáról

A világ legismertebb street-artosát is munkára indította a Mexikói-öbölben lezajlott eseménysorozat, a világ egyik legnagyobb ember okozta természeti katasztrófája. Banksy a tőle megszokott ironikus módon igyekszik érzékeltetni az átlagemberrel a megválto

Fesztivál a Tavaszmező-Művészkertért a nyolckerben

DOWNinthe8th Festival a Tavaszmező-Művészkert civil kezdeményezés népszerűsítéséért.

Elhunyt Kate Moss felfedezője

Augusztus 28-án angliai otthonában elhunyt Corinne Day, a brit divatfotózás egyik legismertebb alakja, aki felfedezte a 16 éves Kate Mosst a világnak. A szupermodell az elmúlt egy évben több mint százezer fontot gyűjtött arra, hogy mentorának rákos betegs

Újabb káprázatos Apple üveglépcső

Az Apple cég üzleteinek immár ikonikus védjegyeivé váltak a látványos, ráadásul mérnöki bravúrnak számító üvegszerkezetek, főleg a változatos formájú üveglépcsők. Ezúttal a londoni Covent Garden-beli üzletben adtak át két lépcsőt: egy egyszintes csigalépc

BÉRBI, bico, BuBi, Cimbike, Kerékbár

Szeptember 15-ig szavazhatunk a budapesti közbringahálózat leendő nevére.

Garázsok és a bennük tárolt autók biztosítása. Mire és mennyit fizetnek a biztosítók?

A lakások és házak biztosításáról sok szó esik mostanság, hiszen az árvizek, az esőzések és a viharok idén különösen rávilágítanak ezek fontosságára. De mi van a garázsokkal, és az ezekben tárolt milliókat érő autókkal? Ezek biztosítási lehetőségeinek jár

Csepplámpa alvászavaros grafománoknak

Jaeun Park designert elgondolkoztatta a kérdés, hogy mi is lesz vele, ha az éjszaka közepén kell papírra vetni hirtelene eszébe jutó gondolatait: például hirtelen támad egy ötlete, bevillan a megoldás egy problémára, vagy egyszerűen rendszerezni akarja má

Orosz bank-egyetemet tervez a holland sztárépítész

Söpri a díjakat az űrhajós karóra

Újabb díjra, ezúttal a német formatervezés legjelentősebb elismerésére jelölték a neves svájci gyártó, a Fortis Spaceleader márkájú karóráját. A Volkswagen Design csapata által tervezett időmérőnek ez már a negyedik komoly elismerése: 2009-ben Good Design

Mi lesz a kulturális főváros után?

A kulturális város után című konferencia Pécsett lesz szeptember 24-25-én, neves hazai és külföldi szakemberekkel.

Átadják a Vasarely- és a Breuer-pályázat díjait

Szeptember 11-én a Csontváry Múzeum földszintjén adják át a Dél-Dunántúli Építész Kamara által meghirdetett két pályázat díjait.

Exkluzív kézműves biciklik

Talán a legelismertebb, leginkább diktáló, etalonnak számító design, stílus és lifestyle magazin, a Wallpaper* szerkesztősége megbízásából két olyan limitált szériás bringa készült, melybe a felhívásra jelentkező, a világ különböző részein élő művészek, d

Izlandi kultúrközpont a csőd hamvaiból

Bahrein pavilonjáé az Arany Oroszlán

Nagy meglepetésre a Perzsa-öböl egyik szigetországa, az első alkalommal kiállító Bahrein kapta a legjobb pavilonnak járó Arany Oroszlánt a 12. Velencei Építészeti Biennálén, a világ legnagyobb presztízsű építészeti rendezvényén. A legjobb projektnek járó

Új óvoda készült Somogyfajszon

Új, 50 fős óvodát avattak Somogyfajszon pénteken délelőtt. A település évekkel ezelőtt még komoly adóssággal küzdött, mára azonban visszafizette tartozásait és ennek köszönhetően pályázhatott az óvodát is magában foglaló egymilliárd forint értékű beruházá

Az ősz szépsége a veronikacserje

Egy különleges és nagyon szép örökzöld cserje, amely mint egy üde zöld puha párna ül kertünkben.

Falban futó csőrendszer: hűthet is, fűthet is!

A sokak számára már jól ismert falfűtés elterjedőben van hazánkban is, "láthatatlansága" és azon tulajdonsága miatt, mely szerint a falakból (vagy padlóból, mennyezetből) eredő, sugárzó hőt intenzívebbnek érezzük, mint például a radiátorokból (konvekciós

Tetőtervezési egyszeregy

A ház teteje nem csupán funkcionális, de esztétikai szempontból is rendkívül fontos. Amikor a tervező a megfelelő tetőszerkezeten gondolkodik, számos tényező befolyásolja döntését: az épület típusa, statikai sajátosságai, a környék építészeti stílusa, a t

Luxusrezidenciát tervez Szentpétervárra a Városháza Fórum építésze

A holland építész ezúttal egy hatemeletes luxus lakóingatlan terveit készítette el; a Mojka Krukov nevű létesítmény koncepcióterveit jóváhagyta a város várostervezési bizottsága. A lakóépület a város központjában, a Mojka folyó partján épülne fel, a beruh

Műcsarnok: pályázat aulakorszerűsítésre és kerékpártároló építésére

A MasterCard a Műcsarnok idei támogatásának keretében két projektre írt ki nyilvános pályázatot hazai képző- és iparművészeti felsőoktatási intézmények hallgatóinak: az aula korszerűsítésére, illetve kerékpártároló létesítésére. Az aula pályázati kiírása

Energiatudatosan, otthon , 4 tipp a kevesebb fogyasztásért

Napjainkban sokat hallunk arról, hogy az energiaforrásaink bizony nem korlátlanok, mi mégis pazarlóan bánunk velük. Ráadásul az energia ára is megemelkedett, így komoly okunk van arra, hogy otthonunkban energiatudatos életmódot vezessünk be. Ehhez adunk m

Harci repülők landoltak a londoni Tate Britain galériában

Napjainkban bármiből lehet műtárgy, a recept: vegyünk egy átlagos holmit, keretezzük be vagy helyezzük megfelelően ünnepélyes környezetbe, és máris a művészet szintjére emeltük. Így tett a Tate Britain galéria is, akik nemes egyszerűséggel két harci repül

Falban futó csőrendszer: hűthet is, fűthet is!

A sokak számára már jól ismert falfűtés elterjedőben van hazánkban is, "láthatatlansága" és azon tulajdonsága miatt, mely szerint a falakból (vagy padlóból, mennyezetből) eredő, sugárzó hőt intenzívebbnek érezzük, mint például a radiátorokból (konvekciós

A haszonélvezeti jog tartalma

Valamely ingó, vagy ingóság haszonélvezetére vonatkozó jogosultsága által az arra jogosult személy a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti, azaz hasznosíthatja. Ebből az is következik, hogy a tulajdon

High-tech kémkukák a renitens szemetelők ellen

Cleveland polgárai már a szemeteskukáktól sem érezhetik biztonságban magukat: a beépített mikrochipnek köszönhetően ugyanis a szelektívkukák jelzést adnak a központnak arról, ha hosszabb ideig nem ürítik őket.

Tetőtervezési egyszeregy

A ház teteje nem csupán funkcionális, de esztétikai szempontból is rendkívül fontos. Amikor a tervező a megfelelő tetőszerkezeten gondolkodik, számos tényező befolyásolja döntését: az épület típusa, statikai sajátosságai, a környék építészeti stílusa, a t

Mai nap

2010/09/04 11:25:49 Rozália, Róza, Ida napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com