A székesfehérvári közgyűlés Fidesz frakciója munkacsoport felállítását javasolta az önkormányzati tulajdonú cégek menedzsmenti munkaszerződéseinek a vizsgálatára, s azok esetleges módosítására - közölte szerdán a képviselőcsoport vezetője a városban.
Cser-Palkovics András - Vargha Tamás városi tanácsnokkal közösen tartott - sajtótájékoztatóján elmondta: a Fidesz-frakció nem akar "BKV-s típusú munkaszerződéseket" Székesfehérváron, s ha vannak, voltak ilyenek, azokat nyilvánosságra kell hozni, s módosítani szükséges.
A munkacsoportra vár, hogy megvizsgálja a korábban született szerződések létrejöttének, esetleges módosításának körülményeit, továbbá az, hogy kialakítsa a cégek nagyságával, a munkavállalók számával, s a vállalati, menedzsmenti teljesítménnyel arányos bérezési, premizálási keretrendszert. Mintegy 20-30 szerződést kell átvizsgálnia, s várhatóan április, májusra végezhet a munkával.
A frakció tagjai megengedhetetlennek tartják, hogy például egy leköszönő vezérigazgató utolsó munkanapjain úgy módosítson munkaszerződéseket, hogy azok nem az önkormányzat, a gazdasági társaság és a szolgáltatást igénybe vevők javát szolgálják, hanem éppenséggel azok kárára vannak - mondta Cser-Palkovics András.
Továbbá megengedhetetlen az is, hogy a szerződésekben foglaltak alapján egyes vezetők irreálisan magas végkielégítést, illetve teljesítményhez nem kötött, "automatikus" prémiumot kaphassanak.
Az önkormányzatnak meg kell fogalmaznia az egységes, szakmai indokok alapján kialakított tulajdonosi elvárásait a cégeivel, s annak menedzsmentjével szemben.
A végkielégítések mértékét 3-6 hónapban lenne célszerű meghatározni, az olyan "érdekes jogi találmányokat" pedig, mint a titoktartási pénz, meg kell szüntetni - mondta Cser-Palkovics András.
Az önkormányzati cégeknek mindaddig, amíg az önkormányzatok számára a közszolgáltatások kötelező feladatot jelentenek, köztulajdonban kell maradniuk - jelentette ki a frakcióvezető.
(MTI)
|
|
Szeptember 3-án 15 órától a Vasvári Pál Gimnázium diá
Két sorsdöntő Eb-selejtező előtt áll az U21-es magyar válogatott. Róth
Székesfehérvár volt az első állomása a Széchenyi Kártya Program országjáró kö
Szombaton és vasárnap rendezik meg Székesfehérváron az ifj. Oc
Ünnepélyes keretek között vette kezdetét a 2010/2011-es tanév a Kodolányi János Főiskolán.
Nem jött létre a Videoton és a görög Kerkyra közötti megállapodás az átigazolási időszak végéig
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola előtti zebrán sodort el három
Az Összhaderőnemi Parancsnokságon ünnepi állománygyűlésen köszöntött
Szeptember 18-án, szombaton ismét várnak minden kedves r
Az augusztus 31-i átigazolási határidő lejárta előtt néhány nappal
Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztésére nyert összesen
Hatályba lépnek szeptember 1-jén a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagnak azok a rendel
Idén már 16. alkalommal rendeznek Hőlégballon Karnevált a Velen
A Sapa Fehérvár AV19 finn kapusán hétfőn artroszkópos térdműtétet hajtottak végre egy letört porc
Megkezdik a sürgősségi osztály felújítását a Fejér Megyei Szent György Kórházban, ezért szept
Pályázati információs fórumot szerveztek hétfőn délután a Városházán,
A Károlyi József Alapítvány szeptember 24 és 26 között sze
Székesfehérvár Önkormányzata nyolc diák elhelyezésére biztosít kollégi
Az augusztus 24-26-án megtartott „European Operation Speed
Három járatot is buszokra cserél Székesfehérváron az Alba Volán. A 26-os és a 2
A fehérváriak hangulatát, közérzetét, elképzeléseit szeretné megismer
Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem
A Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola bejárat
Az Egymásért-Másképp innováció projektzáró szakmai napját renezték ma Székesfehérváron, a Józse
Éjfél után egy Berényi úti sörözőbe mentek a rendőrök, ahonnan be
Május-júliusban a munkanélküliségi ráta
Minden jog fentartva. Info-Cities.com