Fennállása legjobb eredményét ünnepelheti a Sapa Fehérvár AV19 az EBEL-ben, lévén az alapszakasz hátralévő mérkőzéseitől függetlenül már bejutott a rájátszásba, a legjobb nyolc közé. A székesfehérvári hokicsapat a 48. fordulóban 5-3-ra legyőzte a szlovén Olimpija Ljubljanát, ezzel döntötte el a továbbjutást.
Az Alba Volán már az első harmadban eldöntötte a győzelem kérdését, David Bornhammar, Kóger Dániel és Vas Márton találatával 3-0-ra elhúzott. A második felvonásban szépítettek a vendégek, majd a záró harmadban ismét ünnepelhettek a szurkolók.
Mihály Árpád góljára jött a szlovén válasz, majd a végén Palkovics Krisztián révén lett 5-2. A végső dudaszó előtt még betalált az Olimpija, de ez sem csökkenthette a hazaiak örömét.
(Sporthirado)
|
|
Szeptember 3-án 15 órától a Vasvári Pál Gimnázium diá
Két sorsdöntő Eb-selejtező előtt áll az U21-es magyar válogatott. Róth
Székesfehérvár volt az első állomása a Széchenyi Kártya Program országjáró kö
Szombaton és vasárnap rendezik meg Székesfehérváron az ifj. Oc
Ünnepélyes keretek között vette kezdetét a 2010/2011-es tanév a Kodolányi János Főiskolán.
Nem jött létre a Videoton és a görög Kerkyra közötti megállapodás az átigazolási időszak végéig
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola előtti zebrán sodort el három
Az Összhaderőnemi Parancsnokságon ünnepi állománygyűlésen köszöntött
Szeptember 18-án, szombaton ismét várnak minden kedves r
Az augusztus 31-i átigazolási határidő lejárta előtt néhány nappal
Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztésére nyert összesen
Hatályba lépnek szeptember 1-jén a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagnak azok a rendel
Idén már 16. alkalommal rendeznek Hőlégballon Karnevált a Velen
A Sapa Fehérvár AV19 finn kapusán hétfőn artroszkópos térdműtétet hajtottak végre egy letört porc
Megkezdik a sürgősségi osztály felújítását a Fejér Megyei Szent György Kórházban, ezért szept
Pályázati információs fórumot szerveztek hétfőn délután a Városházán,
A Károlyi József Alapítvány szeptember 24 és 26 között sze
Székesfehérvár Önkormányzata nyolc diák elhelyezésére biztosít kollégi
Az augusztus 24-26-án megtartott „European Operation Speed
Három járatot is buszokra cserél Székesfehérváron az Alba Volán. A 26-os és a 2
A fehérváriak hangulatát, közérzetét, elképzeléseit szeretné megismer
Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem
A Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola bejárat
Az Egymásért-Másképp innováció projektzáró szakmai napját renezték ma Székesfehérváron, a Józse
Éjfél után egy Berényi úti sörözőbe mentek a rendőrök, ahonnan be
Május-júliusban a munkanélküliségi ráta
Minden jog fentartva. Info-Cities.com