Nem egyeztetett előre az önkormányzattal az alapítvány, és a közgyűlés éppen decemberben döntött a hajléktalanellátás fejlesztéséről. Egy 60 milliós nappali melegedő és szociális konyha épül meg ebben az évben - mondta Márton Zoltán, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke. Minden hajléktalanról, aki akarja, gondoskodni tud a város. Csak máshonnan érkező hajléktalanokkal lehetne feltölteni az új szállót, ám ez csak a lakhatást oldaná meg, ezért az étkeztetés és a segélyek évi plusz 30-40 milliós kiadást jelentenének a városnak - tette hozzá.
A hétemeletes épület korábban munkásszálló, majd szociális bérház volt. Az önkormányzat azért adta el 2009 nyarán, mert a fenntartás költségeit nem tudta fizetni, ráadásul már fel is kellett volna újítani. Az épületet egy vállalkozó vette meg. Felújította, és a felső három emeletet adta tovább az alapítványnak az átmeneti szállás céljára.
A város a szálló működése ellen jogorvoslattal élt, és fellebbezett az elvi működési engedély ellen. A közgyűlés csütörtöki ülésén felmerült, hogy tiltsák meg a rendezési tervben a területen hajléktalanszálló működtetését, vagy vásárolja vissza a város az ingatlant. Ám ez utóbbira nincs a városnak pénze, és mindkét esetben kártérítés is járna a vállalkozónak.
Tóth Tibortól, az alapítvány képviselőjétől megtudtuk: az alapítvány hat éve jött létre, eddig is sokat segített a rászorulókon, adományokat gyűjtött. Hajléktalanszállást most üzemeltetne először, de úgy gondolják, nagy szükség van rá, mert emberek fagynak meg az utcán.
A szálló környékén élők attól tartanak, rossz fényt vetnének a hajléktalanok lakótelepükre, és ingatlanaik értéktelenebbé válnának. Erre Tóth Tibor megjegyezte: nagyon sok becsületes ember kerül ma utcára, és nem a saját hibájából. Az ott élők azonban hajthatatlanok abban, hogy nemcsak a város vezetőit, hanem őket is meg kellett volna kérdezni, mielőtt a beruházást megkezdik.
Az alapítvány az ombudsmanhoz fordult az akadályoztatás miatt.
Forrás: Független Hírügynökség
|
Időpont: 2010. október 8-19.
Helyszín: Törökország
Útonval: Edirne, Isztambul, Koaceli, Bursa, Ayvalik, Trója, Csanakále, Galipoli-félsziget, Rodostó, Edirne, Székesfehérvár.
Székesfehérvár határában, a Lovasberény felé vezető út mentén kétszáznál is több döglött csirke tetemére és állati belsőségekre bukkantak.
Az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával - "Közhangulat és fogyasztóvédelem" címmel országos fogyasztóvédelmi konferenciát szervez Székesfehérváron március 11.-én.
A gyermekkorban gyakori görcsjelenségek diagnosztizálását segítő speciális készüléket kapott a Fejér Megyei Szent György Kórház újszülött-csecsemő- és gyermekosztálya; a hatmillió forintos berendezést pénteken adta át egy székesfehérvári cég az osztálynak.
Új trükköt vetettek be az utóbbi időben Fehérváron a tolvajok. Több bejelentés érkezett január óta a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, amiben a sértettek arról számoltak be, hogy úgy lopták meg őket ismeretlenek a saját gépkocsijukban, hogy egyik oldalon bekopogtak, mintha útbaigazítást kérnének, és amíg ők az ablakot lehúzták, vagy az ajtót kinyitották, addig a ?kopogtató? társa kivette a jobb első ülésről, vagy a szélvédő mögül a táskájukat, pénztárcájukat.
A Közbeszerzési Döntőbizottság pénteki ülésén újabb adatokat kért be a székesfehérvári Alfa busz Kft.-től és az autóbuszok beszerzésére tendert kiíró Volánbusz Zrt.-től - mondta el Mogyoróssy Tibor a buszgyártó vállalkozás tulajdonosa az MTI érdeklődésére. Az adatszolgáltatásra március 16-ig kaptak határidőt a cégek. A bizottság döntése szerint addig nem hirdethet győztest a Volánbusz Zrt.- mondta el Mogyoróssy Tibor.
Eltávozott egy örökifjú, kedves vidám ember, a szakmáját és városát megszállottan szerető építész. Gazdag, színes életutat járt végig, és örök érvényű jeleket hagyott maga után. A Fejér Megyei Tervező Iroda munkatársa volt harminc éven át, a hőskortól a megszűnéséig. Öröm volt nézni szép építészvonalakkal megrajzolt terveit, szabadkézzel húzott, gondos részletrajzait. 25 évesen tervezte meg a Balatoni úti szakmunkásképző iskolát, ami a mai ízlés szerint is változatlanul friss erővel hat. Nevéhez fűződik a Lottóház, az egészségügyi szakiskola, kollégiumával együtt, és a mai Székesfehérvár egyik legszebb épülete, a vízpartra telepített, csillagvizsgálós Ifjúság Háza.
A Soproni Liga tavaszi idényrajtján 2-0-ás vereséget szenvedett a KTE-Ereco Székesfehérváron. A hazaiak egyik legjobbja, a jobbszélső Nagy Dániel az nb1.hu-nak elmondta, a kecskemétiek elleni játékkal nem, az eredménnyel viszont elégedett.
Egy férfi redőnyszerelést vállalt Székesfehérváron egy hölgy lakásában, aki a munkát kifizette, ám a szerelés elmaradt?
Székesfehérváron vehették át Platina lemezüket az Érpataki Asszonykórus tagjai, akik időközben a fesztiválok közkedvelt együttesévé is avanzsálódtak.
Szerdán reggel Seregélyesről vezetéktűzhöz riasztották a székesfehérvári tűzoltókat, akik a helyszínre érve már egy égő helyiséggel szembesültek.
Csavarhúzóval fenyegetőzve rabolta ki női áldozatát egy férfi Székesfehérváron - értesült a HavariaPress.
Székesfehérvár MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltje hétfőn bemutatott egy ellene irányuló állításokat tartalmazó szórólapot, amelyen az is olvasható: "Gyurcsány Ferenc és Knizse Gyula együtt tették tönkre az országot".
Az önkormányzatoknak nem csak a normatív támogatásaik, hanem a járulékcsökkentések eredményeként a kiadásaik is csökkentek - jelentette ki az önkormányzati miniszter hétfőn Székesfehérváron.
Kiraboltak egy élelmiszerboltot hétfő hajnalban Székesfehérváron; az üzletben tartózkodó eladó nem sérült meg, az elkövetőt keresik.
Május 9-ig tekinthető meg a székesfehérvári Városi Képtár ? Deák Gyűjteményben Czimra Gyula életműkiállítása. A tárlat megrendezését a művész évtizedeken átívelő, napjaink alkotóira gyakorolt hatása és az ezáltal létrejövő fokozott érdeklődés tette időszerűvé.
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az osztrák első osztályú bajnokság (EBEL) negyeddöntőjének negyedik összecsapásán hazai környezetben háromgólos vereséget szenvedett az osztrák Vienna Capitals együttesétől. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban a bécsiek négy találkozó után 3?1-re vezetnek.
Nemcsak nemzetünk nagyjainak lábnyomain lépegethetünk, ha egy kis belföldi kirándulásra szánjuk el magunkat, hanem többféle finom termálvízben is megmártózhatunk. Mindez a Közép-Dunántúlon. A Közép-Dunántúl méltán érdemelte ki a Királyi Régió nevet, hiszen négy olyan város is található itt, melyek szorosan kapcsolódnak történelmi múltunkhoz, és nevezetes királyainkhoz. Ilyen nemcsak Székesfehérvár és Veszprém, de Tata és Várpalota is.
Székesfehérvár, de a megye útjainak egészén is már csak úgy autózhatunk, akár egy akadálypályán. Gödrök, kátyúk. Kisebbek, nagyobbak.
A székesfehérváriak 2-0-ra győzték le a gyengén futballozó Kecskemétet.
Rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentették Cser-Palkovics Andrást. A Fidesz székesfehérvári frakcióvezetője azt állítja: a helyi MSZP-s képviselők akarják lejáratni őt.
Tovább folytatjuk a fehérvári Belvárosról megkezdett témát. Ezúttal is olvasói véleményekből szemezgetünk, a levélírók ugyanis nem csak panaszkodtak, ötleteltek is.
Azok után, hogy a hét elején elsiratta hat mérkőzéses győzelmi sorozatát az akkor a saját pályáján a Szolnoktól vereséget szenvedő Marso-Vagép NYKK együttese, a nyírségiek még távolabb kerültek az annyira áhított rájátszástól annak köszönhetően, hogy az Albacomp vendégeként újabb zakót gyűjtöttek be a férfibajnokság pénteki találkozóján.
Szilárdfy Zoltán a keresztény ikonográfia témájában egyedülálló, több ezer darabból álló magángyűjteményéből válogatott műtárgyakból nyílt állandó kiállítás a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban. A tárlat a hétvégén már látogatható.
Édesapja, illetve mostohaanyja miatt kért segítséget egy-egy lány csütörtökön Székesfehérváron. Míg egyikőjüket az aggódás vezette, a másik az őt ért bántalmazás okán kérte az egyenruhások beavatkozását. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén két fiú ügyében került sor távoltartó határozat kihirdetésére?
Egyhangúlag fogadta el a városi idei költségvetését csütörtöki ülésén Székesfehérvár közgyűlése.
Az MSZP székesfehérvári városi szervezetének közleménye szerint Cser-Palkovics András a Fidesz-Jobbik közös jelöltjeként került be a székesfehérvári közgyűlésbe. Cser-Palkovics András szerint az MSZP kettős játékot űz, "...az asztal alatt mindent megtesz politikai ellenfelei lejáratásáért."
Bűncselekmény és ne bizonyíték hiányában szüntesse meg az eljárást a bíróság - ezt akarta elérni beadványával V. E. első számú vádlott a Spányi-perben.
Lezárták a 8-as főutat Székesfehérvárnál, a kivezető szakasz mellett ugyanis kigyulladt egy garázs, melyben gázpalackok vannak.
Beszorult a roncsok közé az utasa annak a furgonnak, amely autóbusszal ütközött szerdán kora reggel Székesfehérváron.
Az 1905-ben átadott székesfehérvári Árpád fürdő az elmúlt két évtizedben az összeomlás szélére sodródott, miután az önkormányzat a kilencvenes évek elején bezáratta a létesítményt. Mivel az őrzésre nem volt pénz, minden mozdíthatót kiloptak az épületből, de a pusztításba a természet is besegített. A városnak az utolsó pillanatban sikerült értékesítenie az ingatlant - derült ki a Népszabadság cikkéből.